Szigetközi akciók Bár a Szigetközbe tervezett kenutúra egyik ötletgazdája voltam, vonakodtam az azon való részvételtől. A korábbi évek kalandjai, a Rába* felső, és a Tisza ukrajnai WW-I...II** vadvízi szakaszai után úgy gondoltam, Magyarországon víz már nem tud meglepetést okozni számomra. Tévedtem. A vízrendszer bonyolultsága a fraktálgeometriából ismerős Mandelbrot-halmaz végtelen hálózatát juttatja eszembe. Kiismerhetetlenül szövevényes, labirintusszerű vízi útvesztői keresztül-kasul szövik át a környéket, ráadásul nem síkban, hanem több különböző szinten. A rendszer nem csak térben sokszínű, de a betolakodókra váró izgalmakban is. A mit sem sejtő kalandor még be sem csukhatja a száját a lágyan kanyargó széles vizek, nádasok élővilágának csodálatától, máris egy Rába-szerű vad szakaszon találja magát. Megnyugodnia ennek leküzdése után sem érdemes, mert egy erdőben folyó gyors sodrású patakocskán felfelé evezésre nem lehet felkészülni, különös tekintettel arra, ha közben két hidacskán is át kell emelni. Ha szerencséje van, ki lehet jutni belőle valami nagyobb vízhez, ha nem, akkor hátrafele evezéssel vissza az egész. Néha hatalmas nádasok láthatatlan csatornáiban halad, de ne lepődjön meg, ha a kenuját vízi alagútban utasok nélkül kell leeresztenie. Ha adrenalin-függő az illető, lemehet mentőmellényben úszva és kenuval is néhány felduzzasztott, víznek utat engedő híd pillérei között. Itt a sziklákra rázúduló, tajtékzó víztömeg leküzdhetősége elérheti a WW-III vadvízi fokozatot is. (Bár a vadvizek legnehezebbike, a gyakorlatilag járhatatlan WW-VI nincs a Szigetközben, de rövid szakaszokon WW-IV és V van több is.) Tapasztalt túravezető nélkül belépni ebbe a birodalomba, halva született ötlet.

 

 

 

A "Mandelbrot-halmaz" 

 

Előjáték Janics István kevésszavú, de határozott, harmincas ember benyomását kelti. Sötét bőre a talpától tar feje búbjáig több korábbi sérülés titkainak őrzője. "Rossz gyerek lehetett ez is." - mondom megértően magamban, némi hasonlóságot vélve felfedezni Bálint fiammal. Tekintete rezzenéstelen, szinte szomorú, de fekete szemeiben valami kihívásra váró vadság bujkál. Barátkozni akarok. Nem megy könnyen. Ma halt meg az egyik barátja. Mély szippantására felizzik cigarettájának parazsa, majd felhörpinti a kisvadászt. Szereti. Én is igyekszem.

 

Bemutatkozásként elviszi válogatott csapatunkat egy kenuborító versenyre. Huszonhét fős társaságunkban a műlovartól az úszni nem tudó rokkant nyugdíjasig széles a paletta, bár kórboncnokból hiányt szenvedünk. Műötvös, kanári oktató és hóhér sincs az expedícióban, de bíró (nem futball) annál több, köztük olyan is, aki, ha víz alá kerül a feje, azonnal levegőt vesz (venne). A helyszínen tudjuk meg, hogy nem nézőként, hanem játékosként veszünk részt az ütközetben. A víz alatti létet nem kedvelő versenyzők mentőmellényt kapnak, az utolsó talpon maradtnak járó díj egy üveg pezsgő. Figyelemreméltó módszer a vízbeborulás szoktatására. Bevezetésnek nem rossz. Gyanítom, hogy egy ilyen túravezető még egyéb elvetemültségekre is képes.

 

Áthaladás a Sorjási bukón

 

A Jegenyési zárás (Tejfalusi mellékágrendszer) WW-II zúgóján való lejövetelnél csak arra kell vigyázni, hogy a fősodortól balra ne keveredjen a hajó, mert ott a bedőlt fák miatt nagy a kenutörés veszélye, és nehéz a mentés is.

 

A Csákányi bukót (Cikolai mellékágrendszer) simán veszi mindenki, aki odafigyel a vezető utasításaira. Itt még elég oldalirányban plusz-mínusz egy méteres tűréshatáron belül követni az általa diktált követési nyomvonalat.

 

A ZW-B veszélyes áramlású Kisvesszősi bukó (Cikolai mellékágrendszer) már precízebb manőverezést igényel. Túravezetőnk a kenuban felállva figyeli a közeledő, lebukó víz domborulatát, majd leül, kicsit igazít a hajón, és hátraküldi az utasítást. Aki a követés vonalától jobban eltér tíz cm-nél, az megtapasztalhatja, hogy mit tud a bukó, és mire képes a boruló hajó.

 

Az egészen alacsony Kőhíd (Cikolai mellékágrendszer) WW-II nagyon veszélyes áramlású zúgóján nem tudunk lejönni, mert két hatalmas vízbedőlt fa fekszik keresztbe a sodrásnak, a híd pilléreihez feszülve.

 

A Bodaki mellékágrendszerhez tartozó Kőerdei bukó, a Burjáni bukó (WW-I) és az Ilonai bukók sikeres leküzdése után következik Kisbodak határában a Szent Kristóf híd alatti WW-II fokozatú áthaladás. Itt a víz áramlási iránya nem merőleges a hídra, így érdemes odafigyelni túravezetőnk idevonatkozó intelmeire. A jobb oldali hídpillért kb. 1 m-rel kell megközelíteni a vízen a biztonságos áthaladáshoz, máskülönben az úszó embert, ill. a kenut a ferde sodrás nekivághatja a széles híd mélyen hátranyúló bal oldali pillérének.

 

Az eddigi gyakorlat az, hogy egy-egy veszélyes áthaladás előtt kikötünk. Négyszemélyes kenuba hárman, háromszemélyesbe ketten szállunk. Csak az megy, aki akar, de azoknak mind mentőmellényt kell húzniuk (nincs annyi, ahányan vagyunk). Aki nem akar lejönni, azt a zúgón áthaladó kenu a túloldalon felveszi. Néhány borulás, és mentőmellényes víz alatti slukkolás ellenére Janics István az eddigi csoportjaihoz képest olyan sikeresnek ítéli meg csapatunkat, hogy a következő döntést hozza. "Dunaremete-Lipót térségéhez közeledünk. A következő híd után áthaladunk a Sorjási bukón (WW-II). Itt a víz esése megközelíti az egy métert. Most nem követjük az eddigi gyakorlatot, hanem megállás nélkül úgy, ahogy vagyunk, teljes terheléssel lemegyünk rajta. (Hét kenuban huszonnyolc ember.) Ilyet még nem követtem el élesben egyetlen csapattal sem, vegyétek ezt megtiszteltetésnek. A híd középvonalától balra, egy méterrel kell áthaladni alatta. A képződő hullámtaréj gerincén kell maradni, különben borulás. A hajókba nagyon sok víz fog kerülni. Lejjebb majd összeszedjük egymást. A nem biztos úszók vegyék fel a mentőmellényeket! Sok szerencsét!"

 

Tíz-tizenöt méteres követési távolságokat tartunk. Istváné után az enyém a második hajó. Már majdnem az átbukó víz domborulatának a tetején vagyunk, amikor meglátom mögötte a dübörgő, tajtékzó víztömeget. Az első kenu a hullámok élén táncol, a kormányosi poszton hátul ülő István tar feje úgy pattog fel-le, mint egy fekete ping-pong labda. Már sokszor ment előttem ezen a héten, de így berezonálni még nem láttam a hajóját. Nem sok időm marad mindezt tanulmányozni, mert most mi jövünk. A pillérek közt lezúduló víz középen, egy előrenyúló egyenlő szárú háromszög felületén még sima, az oldalról érkező hullámok egy hosszú taréjt képezve annak csúcsában futnak össze. Az ideális középvonalat kellene eltalálnom, de látom, hogy kissé balra melléjártam. Ezt most már nem lehet korrigálni. Elöl Melinda, majd Erzsike és mögötte Mesi ellenkező oldalra kiülve a hajó szélére, az evezőket a vízből kivéve, vízszintesen rátámasztják a kenu élére azokat, és előrehajolva rákapaszkodnak. Ennél többet nem tudnak nekem segíteni. De mit tehet ilyen helyen egy kormányos? Tulajdonképpen nem sokat. Megpróbálom a legénységgel együtt egyensúlyban tartani a billegő hajót úgy, hogy időnként hol simogatom, hol pedig erőteljesen paskolom az evezővel a hullámokat. A kenu már félig van vízzel, de ennél nagyobb a baj. Nem bírok a fősodorban maradni. A hullámtaréj ellaposodása után a víz őrült sebességgel össze-vissza kavarog. Minket egy limány beforgat a bal part felé. Azt még látom, hogy István hajója jobb partot ért. Mit is mondott? Itt is veszélyes a bal part? Vagy ezt nem erre mondta? Az egyenesbe forduláshoz, a jobb oldalnak hátrafelé, a balnak pedig teljes erőből előre kellene eveznie, de nem adom ki az utasítást. Az áramlás ereje letaglózó, ellene minden próbálkozás eleve kudarcra van ítélve. Itt most a víz az úr. Hagyom, hogy hadd forgasson meg minket, aztán a folyás irányát kihasználva, gyerünk a túloldal. A jobb part benyúló faágaiba kapaszkodva tehetetlenül nézzük végig flottánk három hajójának elvesztését. Mire száz liter vizet kimeregetünk a kenunkból, már minden borult hajó partot ér valahol. Most nincs más dolgunk, mint összeszedegetni egymást. Reméljük, az étkezési listáról nem kell kihúzni senki nevét sem.

 

Kaszkadőrök előnyben

 

Ásványráró közelében, a Halrekesztői híd (Ásványrárói mellékágrendszer) mögött néhány száz méterrel bújik meg egy WW-III nehézségű zuhatag. Itt a víz esése egy méter harminc. Csak ínyenceknek. Most négyszemélyes kenukban is csak ketten utazhatunk, mentőmellényben. A vállalkozók száma szerény. Istvánnal először körbekóstolgatjuk a vidéket gyalog. Az idei szárazság miatt kicsit kevesebb benne a víz a kelleténél. Kinyújtott kézzel mutogatja a tajtékzó víz alatti sziklákat, és azt a vonalat, ahol véleménye szerint kenutörés nélkül le lehetne rajta jönni. Megfigyelem, hogy a jobb parthoz közel, a lebukó víz domborulatából kibújik egy vékony ágacska, melyet a sodrás folyamatosan billegtet. Ez, mint műszer mutatója jelzi, hogy tőle tizenöt cm-rel balra kell mellette elhaladni. Elsőnek István fut neki bátor utasával. Egy kissé balra sodródik a tervezett útvonaltól. Ennek következménye, erős rázkódással kísért vészjósló hangok, melyek a kenu teste és a szikla találkozásából adódnak. A hajó nem törik el, és a becsapódó víz is csak néhány liter. Most én jövök. Erzsike vállalkozik útitársamul. Az állóvízről ráfordulok a sodrás irányára. Pontosan kell belőnöm a távolságot, de hol a billegő faág? Ami lentről olyan egyértelmű volt, innen fentről nem az. Tudom, ahogy közeledem a víz átbukásához, egyre kevesebb a manőverezési lehetőségem. Végre meglátom a mutatót. Eddig minden oké. Csak egy minimális kormánymozdulat, és pontosan tizenöt cm-re vagyok az ágtól. Egy másodperc, és már lovagolunk is a hullámok hátán. Se sziklával való találkozás, se vízbecsapódás, tökéletes a kísérlet. Ezen felbátorodva, ugyanígy lejövök Melindával is. István is még fordul néhányat váltott utasaival, majd Géza levágtázik egyedül a kenujával. Nem lehet ideális a nyomvonala, mert szörnyű hangok kíséretében két szikla is megdobja. Terheletlen hajója úgy kacsázik, mint egy vízre dobott lapos kavics, de nem kis ügyességgel egyensúlyban tud maradni.

 

Éjszakai horror a vízen

 

Nehéz nap áll mögöttünk. Ugyan kinek van kedve éjszaka vízre szállni egy ilyen veszélyes vakmerővel, mint Janics István? Lehet, hogy nem is igazi, hanem valami vízi ember ő. Talán egyenesen Hany Istók reinkarnációja? Na de ilyen adrenalin dózist kihagyni? Jelentkezem. Éjfél van. A négyes kenukban csak hárman utazhatunk, mindenkin mentőmellénnyel. Hany Istókhoz ül Edit és Erzsike. (Ők már fellélegezhetnek.) Anetthez Boncz Pisti és Miki, Péterhez Murphy és Dini, hozzám Mesi és Melinda csatlakozik. Az útvonalat a vaksötét parton közli a rettenetes lény. "Útközben lemegyünk egy olyan zúgón is, amelyen még nem jártunk, visszafelé pedig feljövünk a Denkpáli hallépcső felé folyó gyors víz két zúgóján. Félelmetes lesz. Ha ügyesek vagyunk, két órán belül visszaérhetünk" Elképedve hallgatom hihetetlen szavait. A két zúgón tegnapelőtt, világos nappal, többszöri nekifutással sem tudott feljutni mindenki. Mi a francnak kell nekem mindenhol ott lennem, pedig alapvetően egy gyáva ember vagyok. Most is csak egy csipetnyi bátorság kellene ahhoz, hogy azonnal visszalépjek, és lám, még ezt sem merem megtenni. A feketeség olyan vastag, hogy alig látok a kenuba belépni. A holdból csak egy vékony karéj látszik. Az út első száz métere megy vakon is, de aztán kezdődnek az elágazások. Nem tudom merre, és mennyi ideig csordogálunk lefelé, de egyszer csak egyre hangosabbá válik a víz morajlása. "Ezt még nem ismeritek. A bal parthoz közel haladjunk, majd amikor a sodrás beindul, tartsunk a víz középvonala felé." - üzeni hátra a vízi szörny. Egy csomó kérdést szeretnék most feltenni neki. Hol a víz széle, pláne a közepe, és egyáltalán, hol van ő? Lehet, hogy nem is létezik, csak a szelleme kísért itt éjszakánként, mielőtt utolsó útjára küldené a meggondolatlan kalandorokat. A víz azonban valóságos, de csak a fehéren pezsgő habokat látni. Erősödik a zúgása. Már billeg is a kenu, majd hirtelen csend lesz, halálos csend, és áthatolhatatlan sötétség. Felborultunk? A fekete ég, vagy a fekete víz van felettem? Merjek levegőt venni? Hol vannak a többiek? Önfeledt rettegésemben majd kiesek a szememen, mikor hirtelen piros pont izzik fel előttem. Még nem végzem összes bűnöm meggyónásával, mikor felismerem, hogy ez a szörny cigarettájának parazsa. Megnyugszom. Egyre jobban szeretek a közelében lenni. Melinda is sokallja az izgalmakat, pedig tudjuk, hogy a fekete leves még hátra van. A kenu elejében ülő Mesi navigál, én itt hátul gyakorlatilag semmit sem látok. Hol egy benyúló ágat kell kikerülni jobbról, hol egy kanyart bevenni balról. Megyünk nádasban, vízi erdőben, eltévedésnél néha hátrafelé is. Egyre finomodó érzékkel már cm pontossággal tudom a hajót kormányozni vakon is. Minden kenuban az első embereknél van ugyan egy-egy lámpa (nálunk fejlámpa is), de fénycsóvája határozottan zavaró, mert a periférikus látást teljesen kikapcsolja, így, ha lehet, mellőzzük a használatát. Rajtam tudatosan fehér póló van, áldanak is érte a mögöttem jövők.

 

Egyre nehezebben megy az evezés. Nyilván már sodrással szemben haladunk. Még csend van, de hamarosan jönnie kell a rettegett alsó zúgónak. És valóban, már erősödik a hangja. Újra beindul az adrenalin. A vízi szörny kiosztja a feladatokat. Ő hátul marad, és biztosít. Meghatározzuk a sorrendet. Amíg az egyik hajó fel nem ér, a következő nem indulhat. "Az első mehet!" - hangzik az utasítás. "Oké Pista, de merre?" - kérdezem felháborodottan. Azért vagyok bizonytalan, mert egyrészt nem látok semmit, másrészt az áramlat arrafelé visz, amerre a haladási irányunkat sejtem. Pedig ez lehetetlen, mert nekünk erős sodrással szemben kellene eveznünk. Mire rájövök, hogy a parthoz közeli limány áramlata hátán forgunk vissza a sodrással szemben, Anették már megindulnak. Bár Mesi erős lámpájával sokat segítünk nekik, de nem igazán látjuk erőfeszítéseiket. Valahogy átjutnak az akadályon, és most rajtunk a sor. Bal oldalról, kissé ferdén futunk neki a zúgónak. (Így már egyszer bejött nappal.) Elemi erővel lapátolom a vizet hátul, mintha vízisíelőt kellene repítenem. A szembefolyó, zúgó, fehérlő habokhoz képest - pisztrángokat megszégyenítő módon - vadul vágtatunk felfelé. Már éppen lazítani akarok, mikor egy biztosító lámpa elbillent fénycsóvája kijózanít illúzióimból. A gyér megvilágításban megpillantott part hozzánk képest egy helyben áll, sőt úgy látom, hogy a víz domborulatáról lassan csúszunk visszafele. Bekapcsolom a turbó üzemmódot. Hangos buzdítással serkentem ütemes húzásra legénységemet. Mintha megindulnánk felfele, de a hajó orra jobbra, a folyó közepe felé kanyarodik, behódolva a fősodor erejének. Ez rossz jel, túl erős a kenu bal oldala. Mesi is innen evez elöl, és én is hátul, csak Melinda küzd középen jobbról. Ez a felállás taktikai hibának bizonyul. Mivel én bal evezős vagyok a kormányosi poszton, előttem mindkettőjüknek jobbról kellene húzni ebben a sodrási szögállásban, tehát Mesi erejére a másik oldalon lenne szükség. Igen ám, de - a stabilitás megőrzése érdekében - menet közben nem illik váltogatni a lapátokat, így kénytelen vagyok minden húzásom után ellenkormányozni, ami fékezéssel jár. Nem tehetek mást, mint fokozni az erőfeszítést. Nagy nehezen túl jutunk a víz domborulatán, de a nappali tapasztalatok alapján tudom, hogy ez még nem ok a vidámságra. Van közvetlen utána egy második bukkanó is, sőt nagyobb, mint az első. Itt erősebb a sodrás, de mégsem kivitelezhetetlen az előrehaladás, mert mélyebb a víz, és az evezők nem akadnak fenn a kavicsos mederfenéken. Alighogy felküszködjük magunkat a "fennsíkra", visszatekintve felismerni véljük Peti-Dini-Murphy jobbról támadó evezőhármasát. Rájuk világítunk, de túl messze vannak. Nem nagyon lehet kivenni, hogy mi történik ott. Már éppen feljutnának a sekély, de erős sodráson, amikor hirtelen felborulnak. Nagy ott a kalamajka, az önmentés nem sikerül, és már zúgnak is lefele, szétszóródva, vissza, ahonnan nekifutottak. Ott három-négy méter mély a víz. Hany Istók lelibben a vízlépcsőn a közelükbe. Terhelt hajójával is könnyedén mozog, otthon van ebben a közegben. Kiadja az instrukciókat, de nem nedvesíti be a kezét. A fiúknak a partközelben sikerül vízteleníteni a kenut, nem úgy saját magukat. Az éjszakára felhúzott ruházat most súlyos felmosórongyként folyatja hideg nedvét. A holdsarló gyengén süt, jobb lesz nem rábízni a felmelegedést. Itt csak a mozgás segíthet, abban viszont lesz még részünk bőven, hisz egy szembefolyó zúgó még hátra van.

 

Éjjeli fél három körül lépünk "hazai" partra. Nem kis megkönnyebbüléssel gratulálok Istvánnak ezért a túráért. Ő csak ennyit válaszol: "Örülök, hogy életben vagytok. Jó éjszakát!" Mire felfedezni vélem kissé nyugtalanító búcsújában a humort, már újra elnyeli a sötétség.

 

Epilógus A szigetközi vadvízi szakaszok duzzasztóművek, gátak, vízlépcsők által mesterségesen szabályozott vízlefolyások, amelyek egyenes szakaszokon, és a néhányszor tíz méter hosszúságot ritkán meghaladva többnyire lecsendesednek. A gátakon, hidak alatt áthaladni általában TILOS! Nem tudjuk, hogy ennek megszegése büntetést vonhat-e maga után, ez már a túravezető felelőssége, aki nélkül senki idegennek eszébe ne jusson ide merészkedni. WW-III fokozat felett hagyományos kenuval nem érdemes próbálkozni, ahhoz túl drága egy ilyen hajó - az emberi életről nem is beszélve.

 

A szigetközi vízrendszer bonyolultságának kiismerése egy kívülálló számára reménytelen feladatnak látszik. A jó a túravezető - mint Janics István - azonban úgy tudja adagolni a sikerélményeket, váltogatva a még be nem járt utak titkainak megvillantásával, hogy az ember felfedezőnek érezze magát, de mindig maradjon annyi kielégítetlensége, amennyi újra visszahozza őt ide.

 

*

Magyarország egyetlen természetes vadvize a Rába. (A Tisza csak a keleti országhatárunkon kívül az.) Nehézségi foka Szentgotthárd-Körmend között WW-I+, Körmend-Sárvár között WW-I, alatta ZW-AB. Rövidebb szakaszokon a felgyorsult víz esetenként elérheti a WW-II fokozatot. Az állandóan kanyargó folyó intenzív kanyarépítést végez, így az átvágások ellenére a folyó hossza ismét nő. A folyó végigjárása nagy figyelmet kíván. Gyors és éles kanyarok, parthoz nyomó áramlatok, keresztbedőlt fák, tuskók és kövek, leszakadt partok, rőzsegátak, sarkantyúk, belógó kompkötelek, ferde hídlábak, cölöpök, hídpillér maradványok, zátonyok és homokpadok, több duzzasztómű előtti átemelés teszik nehézzé és egyben változatossá a haladást. A Rába felső szakasza csak kenuval és kajakkal járható, míg a nicki-gáttól a győri Mosoni-Dunába torkollásáig evezőshajóval is túrázhatunk. Figyelemreméltó a Rába szeszélyes vízjárása. Az Alpokban lezúduló nagyobb esőzések, illetve a tavaszi hirtelen hóolvadások alkalmával nagy árhullámok indulnak lefelé, amelyek Sárvárig egy nap alatt, az alsó szakaszra pedig két nap alatt érnek le. Előfordul, hogy a víz magassága 24 óra alatt 3-5 m-rel is megemelkedik. Az alsó szakaszon a Duna szívó, vagy duzzasztó hatása érvényesül. A vízingadozás itt elérheti a 7 m-t. Aki a Rábára készül, ne lepődjön meg, ha esetenként a behajló parti fák ágai között magasan fennakadt, törött kenumaradványokkal is találkozik.

 

**

SZELID VIZEK (Zahmwasser)

 

ZW-A : álló, vagy lassú víz 4 km/óráig.

ZW-B : folyóvíz 4-7 km/óra.

ZW-C : folyóvíz 6-7 km/óránál nagyobb.

 

VADVIZEK (Wildwasser, wild water)

 

WW-I :

könnyű vízfolyás. Egyenletes sodrás, egyenletes hullámzás, egyszerű, nyitott folyókanyarulatok, könnyen kikerülhető akadályok, könnyen belátható útvonal.

 

WW-II :

közepesen nehéz vízfolyás. Változó sodrás, változó hullámzás, kisebb hengerek, örvények, egyszerű akadályok a sodrásban, kisebb lépcsők, összességében jól belátható útvonal.

 

WW-III :

nehéz vízfolyás. Magas, rendszertelen hullámok, hengerek, örvények, limányok, nagyobb akadályok, lépcsők, kisebb torlaszok a mederben, az áramlat bokrok, bedőlt fák alatt halad át, az útvonal helyenként nehezen belátható.

 

WW-IV :

nagyon nehéz vízfolyás. Magas, rendszertelen hullámok, nagy hengerek, örvények, és akadályok a mederben, az útvonal belátását akadályozó torlaszok, az útvonal helyenként nem belátható, parti felderítés szükséges.

 

WW-V :

különösen nehéz vízfolyás. A meder extrém esése nagy vízhozam mellett, magas hengerek és lépcsők, az útvonal belátását akadályozó, szűk, nehezen átjárható torlaszok, vízesések, a parti felderítés elengedhetetlen.

 

WW-VI :

járhatatlan vízfolyás. Általánosságban véve nem járható vadvíz. Előfordul, hogy bizonyos vízállásnál a VI-os fokozatú helyek járhatóvá válnak, de ez minden esetben nagyon balesetveszélyes.

 

 

 

Szigetköz, 2003. augusztus 4-10

 

-magnum-